Akvakultúra halketrec-kikötőrendszer

A kikötésekre azért van szükség, hogy a ketreceket rögzített helyzetben tartsák, és csökkentsék a szél, az áramlatok és a hullámok által keltett túlzott erőket a ketrecekre. A halgazdaságok kikötési rendszere elsősorban láncokból, kötelekből, úszókból és horgonyokból áll, valamint számos kisebb alkatrészből, például bilincsekből, összekötő lemezekből, gyűrűkből stb.

A hálótollakat egyénileg vagy csoporton belül horgonyozták ki, gyakran flottillának nevezik. Az egyenkénti kikötés 3-4 kikötési zsinór használatával érhető el, amelyek összekötik a felszíni gallért a tengerfenékkel. A legelterjedtebb kikötési stratégia azonban a víz alá süllyesztett rácsrendszer alkalmazása, felsővezeték alakban elhelyezett horgonyzsinórokkal, amelyek biztosítják a hálókarok egy csoportját a bérbeadás során.

A felszíni gallértól a tengerfenékig tartó merülő rácsrendszerek jellemzői a következők:

Kantárok: Kantárok rögzítik a háló toll gallérját a víz alá süllyesztett rácsrendszerhez. Mindegyik kantár egy víz alá süllyesztett rácslaptól egészen a felületi gallérig terjed, ahol a kantár meg van kötve, hogy térben tartsa a hálótollat. Minden rácslaptól legalább két kantárvonal húzódik a felületi gallérig úgy, hogy a felületi gallérra átháruló környezeti terhelés csökken minden egyes pontforrásnál, ahol a kantárt kötik.

Kiegyenlítő bója: Egy lánc/kötél is nyúlik a víz alá süllyesztett rácslap tetejétől a vízfelszínen, közvetlenül a rácslap felett elhelyezett felületi kiegyenlítő bójáig. Ennek a közbenső bójának az elsődleges célja a kikötőrács súlyának eltartása. Az egyéb célok közé tartozhat a helyszínek megjelölése egyes joghatóságokban.

Rács cella: Négy rácslemez/kiegyenlítő bója jelöli a kikötési rácscella négy sarkát. A víz alá süllyesztett rácsvonalak összekötik a szomszédos rácslemezeket, így képezik az egyes rácscellák kerületét. A rácsvonalakat úgy kell méretezni, hogy elnyeljék a merülő rácsos kikötési rendszer mentén átvitt terheléseket, és olyan mélységben kell elhelyezni, hogy ne zavarják a telephelyre gyakran belépő hajóforgalmat a telephely sikeres működtetéséhez szükséges különféle feladatok megoldása érdekében.

Feszültségtag: Minden egyes elmerült rácslemez a vízoszlopon keresztül lefelé csatlakozik a tengerfenékhez legalább egy horgonyvonal mentén. Mindazonáltal meghatározott rácslemezekből több horgonyvonalra lehet számítani a rács sarkain és a nagy energiát jelentő rácsoldalakon. Általában szintetikus kötelet használnak a horgonyzsinórok kihúzására a vízoszlopon, de a használata a tengerfenék elérése előtt véget ér, hogy megelőzze a kidörzsölődést és a kikötési rendszer későbbi meghibásodását. Ebben a mélységben a nehéz lánc a horgonyzsinórhoz van béklyózva, és a tengerfenék mentén folytatódik, jellemzően legalább 15-30 m hosszúságban, mielőtt elérné a horgonyzsinór végpontját. A tengeri alkalmazásokban a felsővezeték-elrendezések a legjobban nehéz horgonyzsinórok esetén működnek, mivel a laza vonal felsővezeték-görbéje alacsony húzási szöget biztosít a horgonynak (a nehéz lánc a tengerfenéken van), ezáltal növeli a horgony elhúzódása és meghibásodása előtt szükséges erőt.

1. Horgonyok: Különféle típusú horgonyok alkalmasak különböző típusú tengerfenékhez. A mellékelt Double Fluke Stingray horgonyokat homokos, közepes agyag és iszapos aljzatokhoz használják. Ez a leggyakrabban használt horgony a farmok kikötésénél.

2. Talajlánc: A horgonyt és a kikötőkötelet összekötő földlánc elsősorban a kikötési kötél súlyának biztosítására szolgál, hogy a tengerfenék és a kikötőzsinór közötti szöget a kívánt tartományon belül tartsa, 9° és 12° között. .

3. Béklyók: A bilincsek a kikötőkötelek, láncok és horgonyok összekapcsolására szolgálnak. Az SWL-t általában a bilincsek méretének azonosítására használják. A bilincsek lehetnek D és Omega típusúak. Az Omega alakú bilincsek a leggyakrabban használtak, mivel nagyobb számú csatlakozást tudnak elhelyezni.

4. Kötelek és gyűszűk: A kötelek a kikötési rendszer fő alkotóelemei, és mind a kikötési vonalakhoz, mind a rácsrendszer vonalaihoz használják. A gyűszűk általában tűzihorganyzott acélból készülnek, és a kötélhurok (szemkötés) megerősítésére szolgálnak ott, ahol az fémberendezésekhez (bilincsek, gyűrűk stb.) csatlakozik, és így ott, ahol erős kopásnak van kitéve. A gyűszűk jelentősen csökkenthetik a kötél kopását. A kikötésekhez használt gyűszűk általában cső típusúak és nyitott típusúak.

5. Acélgyűrűk: Tűzihorganyzott acélgyűrűket használnak a kikötési rendszer kereszteződéseiben. Az ovális formákat acél gyűszűkbe helyezik, hogy elkerüljék a nagyobb, drágább elemek, például a bilincsek használatát.

6. Csatlakozólemez: A kikötőlemezek a teljes rácsszerkezet fő összekötő pontjai, ahol minden alkatrész összeér, és bilinccsel vannak rögzítve: a rácsrendszer, a kikötőzsinórok, a bójaláncok és a ketrec kantárok. A lemezek általában kör alakúak, elegendő lyukkal a bilincscsapok beillesztéséhez.